Életutak, melyik életszakasz melyik után következik
A szülés és a születés az egyik legmeghatározóbb dolog az
ember életében. Ilyen kor válik a férfi és a nő szülővé, ilyenkor tudatosul,
hogy már nem csak magukért felelősek, már egy másik életért is. Ahogy a
terhesség is nagy felelősség, a szülés egy nagy erőpróba a nők életében.
Mindenki fel szeretne rá készülni, és egy olyan környezetet teremteni, ahol
biztonságban és talán kicsit otthon is érzi magát, a nőnek, de talán még a
férfinak is szüksége van ilyesmire. Erre többféle megoldás is létezik, családi
szoba, vízben való szülés, különböző labdák segítségül vétele.
De minek is annyira előre szaladni, amikor még a haveromék nem tartanak itt a
leendő feleségével, aki most még a menyasszonya, ezért is hát a legjobb barátai
legénybúcsút szerveznek neki, mivel esküvő előtt igencsak illendő elbúcsúztatni
a mögötte álló éveket.
Úgy gondoltuk a baráti társaságunkkal, hogy valami nagyon emlékezeteset hozunk össze neki, ezen alkalom miatt. Sokat gondolkodtunk rajta, hogy mi is lehetne az a dolog, aminek örül is, és ami nagy, felejthetetlen élménnyel szolgál számára. A barátaimmal létrehoztunk egy beszélgetős csoportot, ahol mindenki megírhatta, hogy ő mire gondolt, mi legyen a program a legénybúcsún. Voltak egészen merész elképzelések is, ám ezeket mind elvetettük, hogy az ízlésesség és az erkölcs mentén haladjunk csak. Ekkor az egyik barátunk belinkelt egy nagyszerű ötletet, a link; https://balatonpro.hu/legenybucsu/ volt. Mondtam már látatlanban is, hogy tőlem mehetünk a Balatonra, hiszen úgyis nyáron tartjuk majd a legénybúcsút, ennél jobb környezetet el sem lehetne képzelni. De mondták a többiek, hogy nézzem meg a linket; https://balatonpro.hu/legenybucsu/, hiszen zseniális programot talált a barátunk. Megnéztem, áttanulmányoztam az oldalt, ahová vezetett. Nagyszerűen szerkesztette oldal volt, ahol minden információt megtaláltam arról, hogy hogyan is zajlik egy hajó bérlése a Balatonon. ÉS természetesen nem csak hajó bérlésről van szó, ami a part mellett lesz kikötött állapotban, hanem hajókázásról értekeztünk a Balaton vízén. Ennél nagyobb élmény nem is kell egy legénybúcsús társaságnak egyeztünk meg a fiúkkal. Pár apróbb részletet kellett még egyeztetnünk, hogy mikor legyen a búcsú, hány személy vesz majd részt rajta, és hogy hány órára béreljük ki a hajót, és természetesen azt, hogy ki fogja vezetni a hajót.
Nah jó az utolsó felvetést elég hamar letisztáztuk a srácokkal, hiszen egyikünk sem tud hajót vezetni, illetve lehet tudunk, de nincs jogosítványunk róla, ezért is örültünk meg annak, hogy a cég biztosítani tud hajóskapitányt is számunkra. Majd az időpont egyeztetésen és a fő számban egyeztünk meg, hiszen jó előre le kell foglalni a hajót, betartva természetesen a hajózási időszakot, mondjuk ezzel nem lesz probléma, inkább azért aggódtunk, hogy főszezonban megyünk és esetlegesen nem lesz már szabad hajó. Nagyon gyorsan kértem egy árajánlatot a megadott fő számra. De mindamellett, hogy a cég a honlapján remekül feltünteti azt, hogy milyen csomagokkal készül a legénybúcsút megünnepelni kívánók számára. Itt a hajók bérlésének időintervallumában vannak eltérések, miszerint, hogy hány órára szeretnék kibérelni, valamint korlátlan italfogyasztás társul a csomagokban, ami valljuk be egy legénybúcsún igen fontos, a jó hangulat megteremtéséhez. elküldtem tehát az árajánlatkérőt és rövid időn belül visszaigazolást kaptam, hogy van szabad időpont és hajó is, így hát nagyon megörültünk, hogy ilyen jól sikerült mindent megszervezni és már alig várjuk, hogy mehessünk.