Ennél találóbb nincs

2 hete már, hogy a feleségemet hazahoztam a kórházból, az ikreinkkel együtt. Alapvetően egy gyereket szerettünk volna, de egyből kettővel áldott meg a sors. Amikor Eszterrel megtudtuk, hogy ikreink lesznek, akkor teljesen át kellett mindent terveznünk, főleg fejben. Két kislányunk született, Olívia és Alexandra. Elég nagy kaland lesz nekem egyszerre 3 nővel élni, de nem bánom egyáltalán. Miután megjöttünk a kórházból, rá egy hétre áthívtuk a közeli barátainkat és a közeli rokonokat, hogy megnézhessék ők is a lányokat. Igazából egy kisebb bulit csináltunk. Elhívtam a legjobb barátomat is, Olivért. Ő volt az, aki olyan ajándékot hozott, amitől aztán végképp fülig ért a szám. Azt mondta, hogy sokat gondolkozott, hogy mire lenne a legnagyobb szükségünk most, így arra jutott, hogy mi másra, mint rengeteg energiára. Ezt sikerült Olivérnek összekapcsolnia azzal, hogy vesz nekünk egy nagyobb őrlős kávégépet, és egy zacskó igazán erős kávét. Nagyon ötletesnek gondoltuk az ajándékot, és örültünk is neki, főleg, hogy már kezdte megadni magát az előző kávégépünk, és nem biztos, hogy egy ugyanilyen, nagy kávégépre lett volna most pénzünk.

ajandek.varazslo.hu/blog/item/ajandek-kaveimadoknak

Olivér elmesélte, miközben kint álltunk a kertben és sütöttem a hamburgerbe való húspogácsákat, hogy ráakadt egy eddig számára ismeretlen weboldalra, onnan rendelt. Az ajandek.varazslo.hu/blog/item/ajandek-kaveimadoknak egy olyan weboldal, ahol nem csak sok érdekességet írnak a kávékról, hanem vásárolni is lehet. Olivér és én is szeretünk olvasni, főleg olyan témákról, mint a kávé, amit előszeretettel fogyasztunk is. Teljesen beépült a napjainkba az, hogy mikor, és milyen kávét iszunk. Szeretjük a történelmi hivatkozású írásokat is, itt pedig ez elérhető. Az ajandek.varazslo.hu/blog/item/ajandek-kaveimadoknak ilyen szempontból ideális kikapcsolódást jelent, ha csak szimplán érdekességet szeretnénk olvasni az egyik kedvenc italunkról, de akkor is, ha éppen vásárláson törjük a fejünket. A választék, mint ahogy azt Olivérrel meg is néztük nálam, óriási. Rengeteg kávégép van és megannyi kávéfajta is. Van zöld kávé is, amit megfogadtunk, hogy mindenképpen rendelünk majd az ajandek.varazslo.hu/blog/item/ajandek-kaveimadoknak oldalról, mert nagyon izgatta a fantáziánkat.

A párom, Eszter is nagyon szereti a kávét, és tőle sem áll távol, hogy jobb fajta kávéra, kicsivel több pénzt adjunk ki. Nem igazán vagyunk annak a híve, hogy kávéport rakjunk a mikróban megmelegített vízbe, majd cukor és tej kíséretében fogyasszuk el. Azt szeretjük, ha a kávé, amit iszunk, frissen van őrölve és lefőzve. Éppen ezért sem szoktunk egyszerre sok kávét lefőzni, mert mi melegében szoktuk inni. Eszter egy kis tejjel felönti, én viszont általában feketén szoktam elszürcsölni a kávémat, de csak reggel. Reggelente úgy érzem, hogy a fekete kávéra van szükségem, amit még forrón öntök le a torkomon. Délután szoktam inni egy tejes kávét, amit 15-20 perc alatt szoktam elkortyolni, majd ez kitart estig.

Azért nagyon kíváncsi vagyok, hogy a gyerekek mellett, mennyire fog megugrani a kávéfogyasztásunk, hiszen ilyen szuper kávégéppel egy igazi öröm lesz kávét főzni. Amikor elfogy majd az Olivértől kapott kávénk, biztosan az ajandek.varazslo.hu/blog/item/ajandek-kaveimadoknak oldalról fogunk rendelni utánpótlást, hiszen a választék nagy és tele van különlegességekkel.