Nagy laptopos kaland
Az egyik barátnőm és a párja már nagyon régóta várnak a babára. Több, mint 10 éve együtt vannak, ebből nyolc éve házasok is, de eddig sehogyan sem jött össze nekik a gyerekvállalás. Most éppen egy hosszú klinikai programban vesznek részt. A vége… Nem árulok el semmit!
Gyermekvállalás = fegyelem
Ahhoz, hogy a program, amiben részt vesznek, sikeres legyen, nagy fegyelemre van szükség. Az első hónapban szinte minden rezdülésüket gondosan rögzíteni kellett. Mérni a vércukrot és a vérnyomást, rögzíteni a bevitt kalóriákat, az edzést, a lépésszámot, mindent, amiből lehet arra következtetni, vajon vannak-e olyan életmódbeli tényezők, amelyek akadályozhatják a fogantatást. Nem volt egyszerű.
A második hónapban szigorú diéta következett, egészséges életmód, mozgás, és persze az adatok rögzítése, kíméletlenül. De bírták. Panaszkodás nélkül tűrtek mindent, pedig Briginek, a barátnőmnek szinte egyáltalán nem volt szabad szénhidrátot ennie. Szegény nagyon édesszájú, most meg még a fehér kenyér is tilos volt neki. Szenvedett, de mindig csak azt mondta: a baba miatt megéri.
Könnyek és csalódottság
Aztán egyik nap a barátnőm mégis sírva hívott, hogy már nem bírja tovább. Azt hittem, csak egy pillanatra gyengült el, hiszen a hosszas éhezés és a kemény diéta nagyon meg tudja viselni az ember idegrendszerét. De sajnos kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj.
Brigi laptopja, amelyiken az összes rögzített adatot tárolták, elromlott. Egyszerűen nem kapcsolt be. Bár nagyon sok adatot a felhőbe mentettek, sok olyan naplófile volt, amelyik csak a számítógépen létezett.
- Ha ezek nem lesznek meg, kiesünk a programból. Rengeteg pénz és idő. Sosem tudjuk behozni.
Nagyon szerettem volna segíteni, vagy legalább megnyugtatni valahogy. Kocsiba pattantam és átsiettem hozzá, hogy ha mást nem, csak pár jó szót tudjak mondani neki.
Kell nekünk egy szerelő!
Szerencsére sikerült őt megnyugtatnom. Ebben az állapotban semmi esetre sem segít, ha az ember még idegeskedik is. Amikor mind a ketten visszanyertük egy kicsit a józan ítélőképességünket, csak egy dologban voltunk biztosak: szükségünk van egy szerelőre, aki talán meg tudja menteni a gépet.
A telefonomon beírtam a keresőbe, hogy “hp szerviz budapest”. Próbáltam felhívni néhány szervizt, de a legtöbb helyen iszonyatosan flegmák voltak. Mindegyik csak azt kérdezgette, mit csináltunk a géppel, aztán közölte, hogy két-három héten belül tudnak segíteni, mert nyár van. Legszívesebben rájuk csaptam volna a telefont.
Aztán szerencsére találtam egy céget, amelyik nem csak felvette a telefont, de végre rendes kérdéseket tett fel és tényleg igyekezett segíteni. A végén bevallottam nekik, hogy mi a helyzet. Ettől még jobban megenyhültek. Azt mondták, mindent megtesznek, hogy ne vesszenek el a gépről az adatok.
Másnap reggel elvittem hozzájuk a laptopot. A PC mentor csapata nagyon kedvesen fogadott. Emlegették, mennyire kétségbeesett voltam a telefonban, de nem volt olyan érzésem, hogy számon kérnek valamit, inkább jól esett, hogy még emlékeztek rám.
Megígérték, hogy mindent megtesznek. Ha “szívátültetést” kérnek, azt is megkapja a gép. Ha minden kötél szakad, segítenek egy céget találni, aki speciális adatmentéssel foglalkozik és előkészítik neki a gépet.
Te jó ég, sikerült!
Másnap nagyon sok dolgom volt, sajnos a munkám nem alkalmazkodott hozzá, hogy nekem Brigivel kellett volna tölteni az időt. Aztán délután négy körül csörgött a telefonom. Ő volt az.
- Sikerült! Sikerült! Sikerült! – kiabálta.
- Megjavították a gépet?
- Igen! Igen, azt is… De… Kisbabánk lesz!
Hirtelen levegőt sem kaptam a meglepetéstől.
- Végre sikerült! Terhes vagyok!
A háttérből hallottam, hogy a műhely dolgozói tapsolnak. Pedig ők is megérdemlik a tapsot… Ha nem tudnak megnyugtatni minket, akkor elképzelhető, hogy az egész… Inkább ki sem mondom. Nagyon hálás vagyok nekik!
Most már csak nagyon kell szurkolni Brigiéknek és remélhetőleg minden rendben lesz a babával. Alig várom, hogy együtt lehessünk velük! Remélem, most már kalandok nélkül megússzuk a helyzetet.