Így változott meg az életünk pár év alatt

Amikor a férjemmel összeházasodtunk, aztán új lakást vettünk, már úgy terveztünk a hellyel és a lakás méretével, hogy majd akkor is minden stimmeljen, amikor gyereket szeretnénk vállalni.

Két év elteltével aztán végül egy fővel nőtt a létszám nálunk, megszületett Tomi. Mivel eléggé öregecske volt már az autónk, ezért jobbnak láttuk, ha lecseréljük egy újabbra, most viszont éppen nyári gumik vásárlásában voltunk pár héttel ezelőtt.

A gumidiszkont.hu/nyari-gumi oldalon találtuk meg azt, amelyik árban is tökéletes volt a számunkra. Egy ismerősünk ajánlotta, ő mondta, hogy az apósa is innen rendelt, igaz, neki téli gumik kellettek, de ez jelen esetben mindegy, hiszen mindkettőt lehet kapni ennél a cégnél.

Mivel a férjem dolgozik, én pedig otthon vagyok a picivel, az tűnt a legkényelmesebbnek, ha házhozszállítást kérünk, hiszen van egy hatalmas tárolónk, ahol tárolni tudtuk, míg nem tettük fel a kocsira.

Az a jó ebben a cégben, hogy a házhozszállítás is nagyon könnyen és gyorsan megy és nem kerül sokba egyáltalán. De természetesen, ha valakinek az jobb, hogy ő megy érte, akkor azt is meg lehet oldani, ugyanis vannak átvételi pontok, ahol személyesen át lehet őket venni.

Igaz,mi tudtuk, milyen méretű gumik kellenek, de ha valakinek ez kisebb fejtörést okozna, akkor az oldalon ezt is könnyen meg tudja oldani, mert van kereső funkció és a méretet is hamar ki lehet deríteni néhány információ megadásával.

Nekem különösképpen tetszett, hogy minimum két év a garanciális idő, de tény, hogy ez gyártókként változhat. Mivel minden info megtalálható az oldalon, mi nem telefonáltunk, de aki szeretne, annak szívesen adnak felvilágosítást telefonon keresztül, viszont azt figyelembe kell venni, hogy rendelést leadni csak interneten lehet, telefonon nem.

A kiszállítás nagyon könnyen ment, mert sikerült teljesen véletlenül már 12 óra előtt leadnunk a rendelésünket és mivel nem az ország másik végén lakunk, ezért a szállítás szinte egy nap alatt meg is történt. Szerencsére nem a főszezon kellős közepén vásároltunk, ezért minden gyorsan megy. Aki esetleg mégis akkor rendelne, annak számítania kell arra, hogy ez az idő akár 4, de lehet, hogy 5 napra is kitolódik. De megéri várni, mert semmi probléma nincs a megvett gumikkal, minden szuper és az áruk is nagyon kedvező.

Az oldalon van egy “Általános információk” aloldal, ahol minden fontos dolog részletesen le van írva, mint például a személyes átvétel vagy a kiszállítás, a készpénzes fizetés, vagy akár a megrendelés lemondása. És még sorolhatnám. Érdemes azt is elolvasni, legalább is azokat a részeket mindenképp, amik számunkra fontosak lehetnek. Sőt, aki esetleg annyira nem ért hozzá, az a gumiabroncsok jelöléseiről is részletesen olvashat, illetve a méretezésről egyaránt.

Úgyhogy néhány éven belül drasztikus változások voltak az életünkben, kezdve az esküvőtől egészen a lakás és az új kocsi vásárlásáig, illetve hát arról nem is beszélve, hogy a pici fiunk minden napunkat csodálatossá teszi.