Motorozás – felelősségteljesen

Amikor a fiaim megszülettek, az maga volt a menyország – mivel császármetszéssel jöttek a világra, rettenetes fájdalmaim voltak, mégis, amikor a szülés után újból magamhoz vehettem őket, az maga volt a földi paradicsom, a megtestesült, nagybetűs boldogság. Nem is gondoltam volna, de egyszerűen annyira magától értetődő, mikor mit kell csinálnom, hogy megfelelően gondoskodhassak róluk – a teljes létezésem egy valóságos, hatodik érzékektől vezérelt, egészen furcsa létbe fordult át, szinte minden gondolatom a fiaim körül forog.

Olykor-olykor eszembe jut, vajon jó anyukájuk vagyok-e, de ezeket a kételyeket igyekszem minél hamarabb elhessegetni, és csak rájuk koncentrálni. Néha azonban nem állhatom meg, hogy azon gondolkozzam, mit fognak csinálni, ha nagyobbacskák lesznek, milyen lesz majd először óvodába, iskolába kísérni őket, mi lesz belőlük, ha felnőnek, és hogyan fogom támogatni őket a felnőtté váláshoz vezető úton.

Éppen ezért sokszor eszembe jut, hogyan fogok megbirkózni a kamaszkorukkal. Most még minden olyan békés, de mit fogok csinálni, ha olyan kérésekkel állnak elém, amelyekre nem tudok majd nyugodt lelkiismerettel igent mondani? Az egyik ilyen ijesztő gondolatom a minap az volt, mihez kezdek, ha bejelentik, hogy motorozni szeretnének?

Én magam nagyon félek a motortól – egyszer ültem csak motoron, az akkori párom mögött, és ugyan csak negyedórát utaztunk, remegő lábakkal szálltam le a járműről, annyira megviselt az út. Hihetetlenül félelmetes, amikor tíz centire haladtunk el a mellettünk közlekedő autóktól, ráadásul bármelyik pillanatban történhetett volna valami, ami miatt megcsúszunk, és még csak az a biztonság érzetem sincs meg, mint egy autóban, hogy megvéd a testemet körülölelő karosszéria.

A gondolat olyannyira nem hagyott nyugodni, hogy végül úgy döntöttem, elejét veszem a dolognak, és megpróbálom más szemszögből megközelíteni a dolgot: vagyis szembe nézek a félelmeimmel, és megpróbálom elfogadni, hogy lehet, hogy a fiaim is fognak a jövőben motort vezetni, és nem biztos, hogy azzal teszek nekik a legjobbat, ha eltiltom őket ettől a tevékenységtől.

Így hát elkezdtem utána nézni az interneten, hátha találok valami kapaszkodót a témában, és találtam is! A megoldás: https://motorjogositvany.com/kategoria/a1-125-kobcenti. Hatalmas kő esett le a szívemről, amikor azt olvastam, van biztonságos megoldás arra, hogy valaki kiélhesse a motorozás utáni vágyát. Hiszen nem kell rögtön a legvadabb, legnagyobb, legsúlyosabb motorral kezdeni: egy 125 köbcentis, kisebb motoron ugyanolyan jól, ha nem jobban, meg lehet tanulni a motorvezetés fortélyait, ráadásul jóval biztonságosabb is, mintha egyből A kategóriás jogosítványra hajtana valaki.

A https://motorjogositvany.com/kategoria/a1-125-kobcenti oldal csupa hasznos tanáccsal lát el, így többek között arról olvashattok itt, miért érdemes a kisebb, könnyűszerkezetes motorokon kezdeni a tanulást, mi szükséges a jogosítvány megszerzéséhez, hogyan lehet B kategóriás jogosítvánnyal megszerezni az A1 kategóriás jogosítványt, vagy adott esetben hogyan lehet később A kategóriás jogosítványra váltani, ha valaki már megszerezte a kellő rutint a kisebb motorokon.

A 125 köbcentis motorok épp ideálisak a kezdő motorosok számára: mivel kisebbek, a súlyuk is jóval könnyebb, így egy tinédzser számára is könnyűszerrel irányíthatók, ráadásul magabiztosságot ad az utakon, ha a sofőr úgy érzi, megfelelően az uralma alatt tudja tartani a járművet, amelyet éppen vezet. Száguldozni sem érdemes velük, kényelmesen 90 km/h-t bírnak el, de rövidebb túrautakra ez már kielégítő lehet egy kalandvágyó kamasznak is.

Meg kell, hogy mondjam, én egészen megnyugodtam a gondolattól, hogy még az ilyen általam extrémnek tartott közlekedési módnál is meg van a lehetőség a biztonságos körülmények megteremtésére. Ha pedig legközelebb is eszembe jut valamilyen aggasztó gondolat, nem hátrálok meg, hanem addig kutakodok a témában, amíg nem találok valamilyen kompromisszumos megoldást a megvalósításra, hogy én is nyugodt maradhassak, és a fiaimnak se kelljen nemet mondanom.