Nem csak a gyerekszoba lett kék

Körülbelül egy hónapja kiderült, hogy kisfiúnk lesz, akik márciusra várunk. Nagyon örültünk neki, és titkon reménykedtünk is benne. Fejben én már előtte is mindent berendeztem kékre, de mióta kiderült, már tényleg megszállottja lettem. Egyedül festettem ki kékre a gyerekszobát, megvettem az első kis kék puha takarókat, játékokat, kislámpát stb.

Egészen ideáig nem is tudtam, hogy ennyire szeretem a kéket. De tényleg nagyon megtetszett. Ezért kitaláltam, hogy mi lenne, ha nem csak a gyerekszobát varázsolnánk kékre, hanem akár a fürdőszobát is.  Jelenleg még elég régi stílusú, ezért ráfér a felújítás. Mondjuk egy szuper újra csempézéssel.  

Nagyon sok szuper ötletet találtam interneten a “fürdőszoba csempe kék” kifejezésre. Valahogy azonban mégsem szerettem volna, ha teljesen kék lesz a csempe mindenhol. Viszont egy fürdőszobai ötletekkel foglalkozó oldalon megtaláltam erre is a megoldást. Mint kiderült, a fehér számít az örök klasszikusnak, mellette pedig a mai napig népszerű a kék csempe is a fürdőszobákban. A világosabbal nagyíthatom a teret, míg a sötétebbel kicsinyíthetem. (még szerencse, hogy hatalmas fürdőszobánk van) Végül annyira belemerültem a témába, hogy nem igazán tudtam dönteni a fehér és a kék közül? De aztán eszembe jutott, hogy miért is kellene dönteni? Választhatjuk mindkettőt egyszerre!

Valami ilyesmi elképzelésre gondoltam, mint a következő képen. Hát nem gyönyörű?

fürdőszoba csempe kék

A weboldal címe, ahonnan az ihletet merítettem: http://furdoszobaotletek.hu/. Érdemes elolvasni a többi tippet is, nagyon jó lehet azok számára, akik most építkeznek, vagy csak átalakítanák a fürdőjüket.